Az a rossz szokásunk van, hogy bárhányszor nekilátunk egy könyv elolvasásának, minden alkalommal pár oldal elfogyasztása után elalszunk. Mivel a félálomban való olvasottak amúgy sem nagyon ragadnak meg az emlékezetben, a szem lecsukódásánának pedig a pontos idejét meghatározni is súrolja a lehetetlenséget, mindig, de mindig elveszünk az oldalak, sorok és sztorik között. Olykor kétszer-háromszor elolvassuk ugyanazt az oldalt úgy, hogy fel sem tűnik, hogy ezt már olvastuk. Egyes alkalmakkor ugyan bevillan pár emlékkép, hogy mintha már jártunk volna ezen a tóparton, ennek a gyilkosnak a kérójában, ebben a száguldó hajóban, stb, és akkor lázasan elkezdjük keresni a fonal végét, ahol végleg elgurult a gombolyag.

Hála az égnek, felleltük ezt a kütyüt és azóta van támpontunk az elveszett mondatvég megtalálásában. Nem simán könyvjelző, nem olyan ódivatú, hogy csak az oldalt jelöli meg, ahol ráült egy falka álommanó az arcunkra, hanem a kis kacsóval azt is meg lehet jelölni, hogy melyik sornál szakadt félbe a történés. Persze ehhez kell némi lélekjelenlét álomba merülés előtt, hogy minden izmot megfeszítve és erőt összegyűjtve odacsúsztasd a praclit az utolsó sor végéhez, de ennyi fáradtságot megér a dolog. Ráadásul egyszerűen tündériek a kiskezek. Már csak ezért is megéri beszerezni egyet.